Anyával életem végéig összeköt az eddig eltöltött közös idő, és az ezután következő közös feladatok sokasága is. Rengeteg szervezést igényel a két lakás, a két lakásban való élet egybehangolása, néha elkerülhetetlenek a súrlódások. Pedig most már tényleg nincs értelme vitázni, vitatkozni.

Nagyon fontos, hogy anyáról mindig csak jót mondjak a gyerekeknek. Bár ők maguk kénytelenek elviselni két felnőtt ember rossz döntésének, döntés-sorozatának következményeit, ők biztosan nem hibásak a kialakult helyzetért, és nekik ő az anyjuk, tehát bármi is történjék ezután, ez soha nem fog megváltozni. Anya tehát abban az időben, amikor a fiúk nálam vannak, szent és sérthetetlen.

Tizedes kérdezte egy alkalommal, hogy miért költöztem el otthonról, talán nem szeretem már anyát? És azt feleltem neki, hogy de igen, szeretem őt, csak éppen nem tudok mellette élni. Nem tudom, mit értett meg ebből, de a kimondhatatlan lényegből talán valami felsejlett az ő számára is.